Anna meséli: ízületi fájdalom a fogak miatt

Anna meséli: ízületi fájdalom a fogak miatt

Kategória: Ízületi problémák 2016-10-24-11:04

Úgy gondolom, hogy a magyarországi átlagnál egészségesebben élek. Sok gyümölcsöt fogyasztok, nem eszem zsírosat, rendszeresen úszom nyitott medencében, tehát mozgok  és levegőn is vagyok.

Hát- és derékfájásom körülbelül egy éve kezdődött. A fájdalomcsillapítóktól mindig is idegenkedtem, most is inkább a természetes gyógymódok felé fordultam, azoktól reméltem a fájdalom csillapítását. Nem akartam rászokni a fájdalomcsillapító tablettákra, inkább vény nélkül is kapható krémekkel, masszázzsal és gyógytornával próbálkoztam. A fájdalom ideig-óráig enyhült, de újra kezdődött és – sajnos – állandósult.

Eddig sem voltam jó alvó, de egy éve szinte minden éjszaka a kínok kínját éltem át, szenvedve a fájdalomtól és az álmatlanságtól. Reggel, persze, kialvatlanul és elgyötörten ébredtem. Szellemi szabad foglalkozású  vagyok,  el lehet képzelni, milyen nehezemre esett a munka ilyen állapotban.

Úgy négy hónappal ezelőtt találkoztam az uszodában egy régi kedves ismerősömmel, akivel reggelenként rendszeresen ugyanabban az időben úszunk egymás mellett. Ő hívta fel a figyelmem a Dr. Losonczy magánklinikára és Dr. Losonczy gyógyítási módszerére. Gondoltam, megpróbálom. Tudtam, hogy pénzbe kerül, nem is kevésbe, de hát ha nem is sokat,  mindig tettünk félre arra az esetre, ha valami fontos dologra nagyobb összeget kell költenünk.

Először egy négy kezelésből álló injekciós kúrát kaptam. Már az első kezelés után szinte teljesen megszűnt a hátfájásom, viszont fájdalmat éreztem a csípőmben. A harmadik kezelés után a csípőfájdalmaim is enyhültek, a negyedik után pedig meg is szűntek.

Losonczy doktor úr azonban felvilágosított, hogy most még csak tüneti kezelés történt. Megkérdezte, szeretném-e a kiváltó okokat is megszüntetni. A válaszom egyértelmű igen volt.

Megnézték a fogaim állapotát, bemérték az állkapcsom helyzetét. 20 éve kaptam új fogsort, implantátumot, hidakat, az akkor egyik legjobbnak számító magánpraxisban. Az igazsághoz tartozik, hogy már akkor figyelmeztettek: a harapásom még sok gondot fog nekem okozni. Tudomásul vettem, de nem tudtam elképzelni, hogyan és mi módon fognak jelentkezni ezek a gondok.

Losonczy doktor úr most felvilágosított: izületi fájdalmaim oka a harapásomban, az állkapcsom pozíciójában keresendő.

Első lépésként kitisztították a fogaimat, hogy lássák: milyen állapotban van a pótlásom. Ezt követően gyógysín feltételét javasolták. Beleegyeztem.

És ekkor jött életem nagy meglepetése. Sínnel a számban már az első éjszakát végigaludtam: több mint hét órát egyfolytában!  És teljesen megszűntek a fájdalmaim!

Losonczy doktor úr a kezelések során sokat magyarázott. Igyekezett megvilágítani az összefüggéseket. Én figyelmesen hallgattam, minden hitelesen hangzott. Ám amikor azt ecsetelte, hogy a gyógysín az álmatlanságomat is megszünteti, erősen kételkedtem. Ezt még neki sem akartam elhinni!